Jean Vanier teológus, humanitárius szakember és a Bárka-közösségek alapítója 1928-ban, Genfben született kanadai szülők gyermekeként. Fiatalon a haditengerészet szolgálatába állt előbb brit, majd kanadai kötelékben. 1950-ben lemondott katonai karrierjéről, filozófiát és teológiát kezdett tanulni a Párizsi Katolikus Intézetben. A Torontói Egyetemen tanított, majd 1964-ben elhagyta a katedrát, mert spirituálisabb szolgálatot szeretett volna teljesíteni.
Figyelme a sérült és hátrányos helyzetű emberek felé fordult. Még ebben az évben megalapította a Bárka-közösséget, majd 1971-ben hozzájárult a Hit és Fény mozgalom létrejöttéhez.
A Bárka közösségek, amelyekben egészséges és sérült emberek élnek együtt, az egész világon elterjedtek, jelenleg 50 országban működnek, ezreknek nyújtva otthont és emberhez méltó körülményeket. Bár Vanier nem volt pap, mélyen vallásos ember volt, aki úgy érezte, Isten arra hívta el, hogy a legsebezhetőbbeket szolgálja.
Rendszeresen szervezett zarándokutat Lourdes-ba és Rómába többezer ember számára, akiknek jelentős része valamilyen fogyatékossággal élt. Mind humanitárius tevékenysége, mind teológusi munkássága miatt nagy tiszteletnek örvendett. 1987-ben II. János Pál pápa személyesen hívta meg, hogy vegyen részt egy laikusoknak szóló zsinaton, és hosszú időn át volt a Világiak Pápai Tanácsának tagja.
Több mint 30 könyvet írt a vallásról, a fogyatékosságról és a toleranciáról. A Templeton-díjat 2015-ben kapta meg, majd a francia állam 2003-ban Becsületrenddel tüntette ki.
90 éves korában, 2019. május 7-én bekövetkezett haláláig a Párizstól északra fekvő Troslyban élt, az elsőként alapított Bárka-közösségben.
