• Akció!

    Egy király halála

    3,800.00 Ft 3,230.00 Ft
    Olvass bele a könyvbe!
    Tavis Smiley és David Ritz:

    Egy király halála

    Martin Luther King utolsó évének igaz története

     
    „Ha egy ember semmit sem talál, amiért meg tudna halni, akkor élnie sem érdemes.” Martin Luther King
     
    Tavis Smiley díjnyertes könyve Martin Luther King utolsó évéről szól, amely életének legküzdelmesebb időszaka volt.
    King már nem csak az amerikai feketék jogaiért küzdött: a Szegények kampányával a gazdasági rendszer mindenféle származású áldozatának érdekeit képviselte. Azzal pedig, hogy szót emelt a vietnami háború ellen, egy nemzeti rögeszmén túllépve tett hitet az emberségesség mellett, az erőszakkal szemben – bárki legyen is annak elszenvedője. Nyilvánvalóvá tette a két ügy közötti kapcsolatot: a vietnami háborúra költött milliárdok töredékéből is meg lehetett volna oldani a szegénység problémáját az USA-ban. E két törekvésével azonban minden korábbinál több támadást vont magára, az FBI, a média, sőt még saját támogatói részéről is.
    Kinget 1968. április 4-én, napra pontosan egy évvel az után gyilkolták meg, hogy a „Vietnamon túl” című beszédében először kritizálta a vietnami háborút. Ezt az egyévnyi szenvedést tekinthetjük hitvallásának, mellyel példát mutat minden ember számára, akiben a lelkiismeret hangjai szembekerülnek az uralkodó politikai közhangulattal és társadalmi rögeszmékkel.
     
    „Abban a percben, abban a másodpercben, amikor elkötelezed magad a szabadság, függetlenség és igazság mellett, akár meg is ölhetik a tested, a lelked akkor is győzni fog.” Martin Luther King
  • Akció!

    A közösségalkotás művészete

    3,800.00 Ft 3,230.00 Ft
    Jean Vanier

    A közösségalkotás művészete

    Olvass bele a könyvbe!
     Ez a könyv a közösség iránti mély megértésből és szeretetből született. Szerzője nem romantikus idealista, hanem olyan ember, akiben évtizedek nehéz és örömteli tapasztalatai kristályosodtak ki gazdag bölcsességgé, amelyet e művével ajándékoz az Olvasóknak. Mély empátiával ismeri el az együttélésből, a közös munkálkodásból fakadó elkerülhetetlen nehézségeket, ugyanakkor segít felismernünk, hogy az ezekkel való megküzdés nélkül nincs valódi fejlődés. Mindamellett, hogy iránymutatást ad ehhez az igazi értékeket hozó növekedéshez, ezen messze túlmutatva magát a szeretetközösség lényegét ragadja meg.
     
    Ez a 365 mély keresztény hittel áthatott gondolat napjainkban egyre időszerűbbé válik, valódi spirituális segítséget nyújtva mindazoknak, akik el szeretnének szakadni korunk elszigetelődésre, bezárulásra, a csakis önmagunknak és önmagunkért való élésre hajlamosító látásmódjától; azoknak, akik szeretnék megnyitni a szívüket és válaszolni a közösségalkotás hívására. Olyan lépésekre inspirál, amelyeket bárhol gyakorolhatunk, legyen szó akár a párkapcsolatunkról, a tágabb családunkról, munkahelyünkről, vallási közösségünkről vagy bármilyen közösségről amelynek tagjai vagyunk. Együttérzésre tanít, elvezet az őszinte kapcsolódáshoz, s ahhoz, hogyan legyünk jelen egymás számára.
  • Akció!

    A fegyvertelen katona

    2,900.00 Ft 2,465.00 Ft
    Booton Herndon:

    A fegyvertelen katona

    Olvass bele a könyvbe! Egy valódi háborús hős megrendítő, lebilincselően izgalmas, igaz története, amely hitre, elköteleződésre, bátorságra és önfeláldozásra indít. A 77. Gyaloghadosztály katonáinak nem fért a fejébe, hogy Desmond T. Doss közlegény hogyan vállalkozhatott önként a II. világháború borzalmaira egy szál fegyver nélkül, amivel védhette volna magát. Amikor Desmond az ágya mellé térdelt, hogy imádkozzon, társai bakancsokkal dobálták és sértegették. Még a parancsnoka is ki akarta dobni a seregből. De a halk szavú szanitéc kitartott amellett, hogy az ő küldetése nem a gyilkolás, hanem a gyógyítás. Amikor pedig az egységét a csatamezőre vezényelték, bebizonyította páratlan bátorságát és hősiességét. A háború egy borzalmas napján az Okinaváért vívott csatában Desmond korábbi kínzói tucatjával feküdtek a csatatéren, sebesülten és véresen. Ahogy záporoztak a japán lövedékek, a vég elkerülhetetlennek tűnt. Képes lehetett egyetlen, fegyvertelen ember arra, hogy megmentse az életüket? Ez a lenyűgöző könyv feltárja, hogyan lett Desmond Doss az első, fegyveres szolgálatot lelkiismereti okból megtagadó katona, aki megkapta a létező legmagasabb katonai kitüntetést, a Kongresszusi Becsületérmet. Desmond legendává vált hősiessége a becsületesség, megváltás és feddhetetlenség drámai, igaz története, ami arra inspirálja az Olvasót, hogy minden körülmények között bátran álljon ki a meggyőződése mellett.  
  • Akció!

    Erő a szeretethez

    3,500.00 Ft 2,975.00 Ft
    Martin Luther King Jr.:

    Erő a szeretethez

    Olvass bele a könyvbe! „Ha van Martin Luther King Jr. könyvei között olyan, amelyről az emberek következetesen azt mondják nekem, hogy megváltoztatta az életüket, akkor ez az Erő a szeretethez. Azt hiszem, azért, mert ez a könyv írja le legjobban Martin Luther King Jr. erőszakmentes filozófiáját; a hitet egy szerető isteni jelenlétben, ami minden életet összeköt.” Coretta Scott King (Martin Luther King Jr. özvegye) „A bizonytalanság e viharos napjaiban, a háborúk, valamint gazdasági és faji igazságtalanságok révén megnyilatkozó gonosz az emberiség puszta túlélését fenyegeti. A válság rendkívül súlyos. Ebbe a kötetbe olyan beszédeket gyűjtöttem össze, amelyek ezt a krízist és hátterét mutatják be. Azért éppen ezeket választottam ki, mert valamilyen módon mindegyik a válságból eredő személyes és közösségi problémákat érinti.” Martin Luther King Jr. Ötven év múltán sem veszítettek érvényességükből ezek a szavak. Sőt korunkban talán időszerűbbek, mint valaha. A könyvben összegyűjtött beszédek pedig ma is – mint keletkezésük idején – segítenek, hogy kijussunk az ideológiák labirintusából, kiemeljük fejünket a politikai érdekek és szempontok állandó viszonylagosságából, és felismerjük az ész józanságát és a szív emberségét egyesítő örök érvényű igazságokat. Ezekhez nyugodt bizonyossággal igazíthatjuk meggyőződésünket a kibogozhatatlannak tűnő társadalmi és politikai kérdésekben, hiszen már bizonyították, hogy korábban elképzelhetetlennek hitt változásokat képesek elindítani az ember belső világában, és társadalmi szinten egyaránt. „Ügyeljetek arra, hogy eszközeitek ugyanolyan tiszták legyenek, mint a cél, amit el kívántok érni.” Martin Luther King Jr.
  • Akció!

    A megbocsájtás könyve

    3,500.00 Ft 2,975.00 Ft
    Desmond Tutu- Mpho Tutu:

    A megbocsájtás könyve

    Olvass bele a könyvbe! Mindannyiunknak szüksége van megbocsájtásra. Arra, hogy megbocsássunk, és arra is, hogy nekünk megbo­csássanak. Mindegy, hogy egy konfliktusban „kinek van igaza”, a harag, a neheztelés, a megbántottság éppúgy elszigetel min­ket egymástól, mint a szégyen és a bűntudat. A megbocsájtás az egyetlen útja annak, hogy felszabadítsuk lelkünket a gyűlöl­ködés és az önmarcangolás hatalma alól, és hogy a közöny és távolságtartás álarcába dermedt szívünket felmelegítsük. Ettől pedig nemcsak mi gyógyulunk, hanem „ellenségünk” is. Így járul hozzá a legkisebb emberi konfliktusban születő meg­bocsájtás is az egész világ átalakulásához. Desmond Tutu, a béke­-Nobel-­díjas dél­-afrikai érsek egyike azoknak, akik a leg­hitelesebben beszélhetnek a megbocsájtásról: kulcssze­repet játszott abban, hogy a Dél­-Afrikai Köztársaság­ban az apartheid (a feketék elnyomása a fehér kisebbség által az élet minden területén) megszüntetésekor Dél-­Afrika a büntetés, a vérontás és a bosszú helyett a megbocsájtás, a gyónás és az érdekegyeztetés útjára lépett. Tutu 1995­-ben mondott le érseki székéről és azóta a vallások közti barátság és a társadalmi átalakulás egyik emblematikus alakja. Ebben a könyvben lányával, a lelkész és tanító Mpho Tutuval karöltve írja le a megbocsájtás adásának és elfogadásának négyállomásos folyamatát. Minden állomás megtételét személyes történeteikkel és gyakorlatias tanácsaikkal segítik, megmutatva, hogy a meg­bocsájtás lehetséges.
  • WordPress Image Lightbox Plugin