Hogyan élnél 18 ezer év élettapasztalattal?

John Izzo nem bízta a véletlenre. Tizenötezer embert kérdezett meg arról, kit ismernek, aki boldog, és értelmet talált az életben. A több ezer ajánlott személyből kiválasztott 235-öt, és feltette nekik az élet nagy kérdéseit. Meglepő (vagy épp egyáltalán nem az), hogy a válaszok nagyon hasonlóak voltak. Így született az Öt titok, amit fel kell ismerj, mielőtt meghalsz című könyv.

Az idősek tisztelete a természeti népeknél éppoly magától értetődő, mint amilyen az ősi társadalmakban volt. A modern civilizációból ez teljesen kiveszett. Pedig van mit tanulnunk azoktól, akik egy emberöltőt tudnak a hátuk mögött, és mások szerint is boldog, jelentőséggel teli életet élnek.

Ha bölcsen szeretnénk élni, fel kell ismernünk az emberi élet két alapvető igazságát. Egyrészt azt, hogy korlátozott és előre megbecsülhetetlen mennyiségű idő áll rendelkezésünkre – lehet 100 év, de lehet csak 30 is. A másik igazság, hogy szinte korlátlan mennyiségű döntést hozhatunk arról, hogyan és mire használjuk az időt, ami megadatott nekünk – mire irányítjuk a figyelmünket és mibe fektetünk energiát –, végül pedig ezek a döntések határozzák meg az életünket. Amikor megszületünk, nem kapunk használati útmutatót az élethez, az óra viszont azonnal ketyegni kezd.” (John Izzo)

Manapság sok szerző állítja, hogy könyvében a boldog élet titkairól ír, de kevés van köztük, aki annyira hitelesen tenné ezt, mint John Izzo. Fiatalkorában lelkészként, később önismereti kurzusok vezetőjeként több ezer emberrel beszélgetett az életről. A könyv kapcsán megkérdezett idős bölcsek pedig összességében több mint 18 ezer év élettapasztalattal rendelkeznek.

Jóllehet, szinte mindannyian észak-amerikaiak voltak, a csoport igen változatos képet mutatott etnikai, vallási, kulturális, generációs, földrajzi és hivatásbeli szempontból. A városi borbélytól a holokauszt-túlélőig, indiánfőnöktől vállalati ügyvezetőig, egyetemi tanártól a kórházi ápolóig és művészig, férfiak, nők, írók, papok, háziasszonyok, muszlimok, hinduk, buddhisták, keresztények és ateisták – mindenkitől ugyanazt kérdeztük, és mindegyikükkel 1-3 órás beszélgetést rögzítettünk.”

A megkérdezettek más szavakkal írják le ugyanazokat a dolgokat, és egészen különböző történeteket mesélnek el az életükből, hogy szemléltessék, miről beszélnek. Az egyéni sorsok, és személyiségek mögött azonban egyértelműen felfedezhető a hasonlóság, amit Izzo Öt titoknak nevez.

„Bár korábban már hallhattál ezekről a dolgokról, az teszi titokká őket, hogy igen kevesen vannak, akik ezek szellemében élik az életüket. Nem azért titkok, mert újdonságok, hanem mert általános igazságként jelennek meg sokféle, különböző ember életében, akik mások szerint megtalálták a boldogságot és az élet értelmét.”

Az bölcs időseket hallgatva olykor az az érzésünk támadhat, hogy egy-egy történetükre rímel saját jelenlegi, vagy valamelyik múltbeli élethelyzetünk. Így lehetőségünk van az ő életbölcsességükkel tekinteni saját életünkre, és ennek fényében kezünkbe venni a sorsunkat.

A szerző életrajza itt olvasható.