Hogyan tudnánk megbocsájtani és bocsánatot nyerni? Erre a kérdésre ad választ A megbocsájtás könyvében Desmond Tutu, a Nobel-békedíjas dél-afrikai érsek, és lánya, Mpho Tutu. Könyvük az egyik leghitelesebb, ami ebben a témában valaha íródott, hiszen a szerzők tanúi és elszenvedői voltak az apartheidnek – annak, hogyan nyomta el Dél-Afrikában a fehér kisebbség a feketéket az élet minden területén.
Az apartheid idején mindennapos volt, hogy gyerekek tűntek el, és soha nem kerültek elő. Nap mint nap lehetett hallani a polgárháború kereszttüzében rekedt nőkről, akiket megkínoztak, vagy meggyaláztak. Emberi jogaikért tüntető, a nyomor ellen küzdő családapákat hurcoltak el politikai okokból, hogy megkínozzák, netán példát statuálva megcsonkítsák vagy megöljék őket. Autók ablakából lelőtt járókelők, emberek otthonában végrehajtott rajtaütések, halállal megbosszult gyilkosságok. Lehetséges-e ennyi szörnyűséget megbocsájtani?
„Rengeteg vér hullott, mire eljött a szabadság kora. Amikor pedig vezetőink végre kiszabadultak a börtönből, félő volt, hogy a bosszú és a megtorlás vágya vérfürdővé fogja változtatni a demokráciába való átmenetet. Csodával határos módon azonban a népünk más jövőt választott: olyan jövőt, amely a megbocsájtáson alapul.” 1994-ben, az apartheid végén Desmond Tutut bízták meg az Igazság és Megbékélés Bizottság vezetésével, amelynek hatalmában állt bárkit amnesztiában részesíteni. Elkövetők, áldozatok, és életben maradt családtagok ezreinek vallomását hallgatták meg és a mérhetetlen fájdalom, harag és bűntudat mögött képesek voltak felismerni az emberséget; hogy szíve mélyén minden áldozat arra vágyik, hogy meg tudjon bocsájtani, és minden bűnös – függetlenül az igazságszolgáltatás ítéletétől – arra, hogy megbocsássanak neki. „Gyakran mondom, hogy Dél-Afrikának nem lett volna jövője megbocsájtás nélkül. A düh és a bosszúvágy elpusztított volna minket – egyénként és közösségként egyaránt.”
Ezekből a tapasztalatokból és felismerésekből merítkezik A megbocsájtás könyve. Tutu és lánya tudják mi a megbántottság, a szenvedés, a harag, a bűntudat, de mélyen ismerik az emberi lelket is. Legyen szó hétköznapi sérelmekről, vagy a legszörnyűbb bűntettekről, a szerzők kézen fogják az olvasót és úgy vezetik végig a megbocsájtás négy állomásos ösvényén, mint az út jó ismerői. „Mélyen hisszük, hogy nincs javíthatatlan ember, nincs reménytelen helyzet, és nincs megbocsájthatatlan bűn.”
