Rólunk

A 2010-ben megalakult Casparus Kiadó célja, hogy kiemelkedő morális értékrendet képviselő, valódi segítséget nyújtó könyveket kínáljon olvasóinak. Olyan gyöngyszemeket keresünk és adunk ki, amelyek bár nem kecsegtetnek kiemelkedő profittal, az alapvető emberi értékek mellett elkötelezett olvasó számára biztos megerősítésként, útmutatóként és lélekemelő olvasmányként szolgálnak.

Könyveinket azoknak ajánljuk, akik szerint mindannyi­­unk­tól függ, hogy jobb lesz-e a világ, akik szeretnének a látszat mögé tekinteni, és úgy hiszik, a szeretet tetteket és néha áldozatokat is kíván az embertől.

Pszichológiai kiadványainkkal a kiegyensúlyozott lelki élet és a harmonikus emberi kapcsolatok kialakítását sze­ret­nénk segíteni. Regényeinket lelkesítő útmutatóknak szánjuk, spirituális kiadványainkkal pedig teljesebb világképet szeretnénk nyújtani az olvasónak, egyben erőt adni ahhoz, hogy kibontakoztassa egyéni értékeit, és beteljesítse azt, amire hivatott.

Gyermekeknek szóló könyveink művészeti szempontból kivétel nélkül különleges értéket képviselnek. Figyelembe veszik az életkori sajátosságokat, valamint megalapozzák a művészi érzéket azáltal, hogy ösztönzik a gyermekeket, hogy fantáziájukban továbbvigyék a mese vagy a dalok által adott gondolatokat és érzéseket. A történetek főként a népmesei és népköltészeti hagyományokból merítenek.

A kiadónk által szervezett rendezvényeken vendégül láthattuk Dan Millman írót, előadót, a Békés harcos-könyvek szerzőjét, korábbi tornászvilágbajnokot, főiskolai tanárt és harcművészeti oktatót; dr. Rupert Sheldrake-et, a morfogenetikus mező elméletének atyját, a biokémia doktorát, filozófust, történettudóst, a Cambridge-i Egyetem biokémiai és sejtbioló­giai tanszékének egykori igazgatóját, a Királyi Természet­tudományos Társaság kutatóját; valamint Linda Thomast, egy ökológiai szemléletű takarítócég alapítóját, aki évtizedekig az antropozófiai mozgalom központjának számító dornachi Goetheanum tereinek tisztaságát biztosította, miközben előadásokat, workshopokat tartott és konferenciát szervezett a spirituális szemléletű térgondozás bemutatása és térnyerése érdekében.

Magyar előadóink voltak a teljesség igénye nélkül: Laár András buddhista pap, humorista, énekes, zeneszerző, dalszövegíró, író, költő, spirituális gondolkodó; dr. Aklan Anna Kata indológus, klasszika-filológus; dr. Hahner Péter történész, tanszékvezető egyetemi docens, író; Bonifert Anna pszichológus, a veganizmus egyik legnépszerűbb hazai szószólója; dr. Héjjas István mérnök, feltaláló, több tudományos egyesület tagja, számos tudományos cikk és szakkönyv szerzője, társszerzője; valamint Váradi Tibor természetgyógyász, író, vallásbölcsész, előadó.

Legyél a támogatónk a Patreonon:

Híreink

TUDÓSOK ISTEN NYOMÁBAN – Ajándék könyv 100 iskolának

Fontosnak tartjuk, hogy könyvünk üzenete minél több emberhez eljusson, illetve a felnövekvő nemzedék is megismerhesse azt, hogy a tudomány és a vallás nem áll ellentétben egymással, e kettő termékenyen összekapcsolódhat. Ezt segítendő 100 példányt ajándékként ajánlottunk fel közoktatási és felsőoktatási intézmények számára.

Cikkek

TUDÓSOK ISTEN NYOMÁBAN

Ki gondolta volna, hogy Newton többet foglalkozott a Biblia tanulmányozásával, mint korszakalkotó tudományos kísérleteivel? Meg volt róla győződve: az utókor a vallásos témájú írásai miatt fog emlékezni rá, nem a modern fizikát megalapozó felfedezései miatt. Ráadásul nem ő az egyetlen, aki szilárdan hitte: Isten művét fedezi fel kutatásai révén.

„A BÉKÉS HARCOS”-SOROZAT KÖTETEI

Ki ne ismerné Dan Millman nevét és a békés harcos történetét, melynek mozifilm-változatát milliók látták világszerte? Olvasd el a teljes sorozatot – és most a tiéd lehet egy Kreatív iránytű is!! Kívánjuk, hogy te is megtaláld a magad Szókratészét, bejárd segítségével a valódi Énedhez vezető felfedezőutat, és te magad is segíthess ebben másoknak.

TÚLLÁTNI ÖNMAGUNKON

Gondolj életed azon szereplőire, akik a legjobb hatással voltak rád, akik arra inspiráltak, hogy a legjobbat hozd ki magadból. Miért szereted, tiszteled őket? Van valami abban, ahogy veled bánnak, amitől úgy érzed, hogy „látnak téged”. A kifelé irányuló szemléletmód elsajátítása tanulási folyamat. Tanuljuk, hogyan lehet túllátni önmagunkon.

EMBERLÉLEK

Mit ér a lelki fájdalmakkal küzdő, vagy épp létezését megérteni próbáló ember azzal, ha testi folyamatait lemérik és táblázatba foglalva az orra elé tolják? Míg legbelsőbb világában zajló folyamatokra csupán idegrendszeri és hormonális mechanizmusokként tekint, megfosztja magát a lelkéből fakadó minden csodától és szépségtől, ugyanakkor a fájdalom és a szenvedés minden továbblendítő erejétől, értelmétől, üzenetétől is.

TÖRJ KI A TÁRSFÜGGŐSÉGBŐL!

Úgy érzed, te vagy a felelős más rossz kedvéért, problémáiért? Bármit megteszel, mert félsz az elhagyástól? Úgy érzed, nem számít a véleményed? Önbizalomhiányos vagy és eltűröd a méltatlan bánásmódot? Neked szól ez a könyv, ha szeretnél egészséges én-határokkal rendelkezni, nyíltan kifejezni a szükségleteidet, végsősoron egyenrangú és szabad kapcsolatban, önazonosan élni.

A MESE GYÓGYÍT

Lelkünk mélyén tudjuk és érezzük, hogy a mesék mélységes titkokat rejtenek: segítenek eligazodni a belső folyamataink, gondolataink, érzelmeink útvesztőiben, és megmutatják, hogyan kerüljünk harmóniába önmagunkkal és a világgal. A sajátmesék rólunk és nekünk szólnak, saját lelkünk üzen és segít tovább bennünket azon az úton, amelynek bejárására egykor bizalommal, hittel telve elindultunk.